május 20, 2025
Könnyű állattartás: a sórákok világa
Érdekes tudnivalók
Ősi életforma egy kis edényben zsebpénzből? Igen! A gyerekek új kedvence a sórák (Artemia salina), aminek gondozása igazán egyszerű, ugyanakkor látványos, szerethető állatkák. Ha a felelős állattartás világába szeretnénk bevezetni gyerekeinket, akkor nagyon jó választás lehet első kisállatnak.
A sórákok érdekes története már önmagában is felkelti a kisebb korosztály érdeklődését: ezek az aprócska élőlények sok százezer éve élnek itt a Földön, már a dinoszauruszok korában is ott úszkáltak a
sós vizek mélyén. Egészen kivételes túlélők. Külön érdekességként meg kell említenünk, hogy a peték túlélőképességét több űr kísérletben is próbára tették, még a Holdra is eljutottak az Apollo-program keretében. A peték nagy része túlélte a kozmikus sugárzást, az extrém gyorsulást és súlytalanságot is.
Természetes élőhelyük mégsem a Holdon van, hanem Föld nevű bolygón, a magas sótartalmú tavakban, partmenti pocsolyákban. Mivel ezekben a vizekben nincsenek ragadozók, ezért természetes ellenségük sincs. A sórákok speciális képessége, hogy alvó petéket rak le (más néven ciszta), amelyek -mint már említettük- igazi túlélők. Ha a tó, vagy pocsolya kiszáradna, akkor akár 2 évig is hibernálja magát az utód és ha körülmények megfelelővé válnak, akkor elindul a pete fejlődése.
Testfelépítés
Ezek a kis ízeltlábú lények akár 1 cm-re is megnőhetnek. Testük áttetsző, felépítésük az apró rákokéhoz hasonló, külsőjüket apró kitinréteg védi, melyet időről-időre elhullat. 3 szemük és 11 pár lábuk van, melyeket levéllábaknak is nevezünk. A levéllábak hullámzó mozgásával közlekednek a vízben. Igen látványos apróságok.
Körülbelül egy évet élnek ezek az apró jószágok. Életükben többször raknak petét, de akár elhullott sórákok testéből is kikelhetnek az utódok. Tehát lehet külső, vagy belső megtermékenyítés, illetve ivaros, vagy ivartalan. Ebből is látszik, hogy minden körülményre fel vannak készülve ezek az apró ízeltlábúak. Az kikelt utódok eleinte nem esznek, csak a petéből tárolt tápanyagot dolgozzák fel.
Sórákok otthon
A sórákok otthoni tartása igen egyszerű feladat. Kisállatkereskedésekben, vagy webshopokon is elérhetőek ezek a speciális szettek, melyek tartalmazzák a tartályt, az etető kanalat, levegőztető pipettát, egy zacskó petét, és egy zacskó élelmet, ami nagyjából fél évre elegendő. A tartályok általában játékosak, színesek, lehet bennük LED fény, tartozhat hozzá nagyító, de egyébként bármilyen tiszta, nyitott fedelű tartály megteszi. Az külön jó, ha az alja homorú, mert folyamatos vízáramlást biztosít, ami különösen fontos a peték fejlődésekor.
A sórákok „üzembe helyezése” nagyjából olyan, mint megfőzni egy zacskós levest. 😊 Először is megtöltjük a tartályt palackos vízzel. Figyelem! Csak a palackos víz, vagy mentes ásványvíz jó, csapvizet tilos használni. Figyeljünk a víz hőmérsékletre, aminek 20-23 °C között kell lennie. Tehát ebbe a vízbe kell beleöntenünk a port, ami egyrészt tartalmazza a petéket, másrészt olyan anyagokat, melyek beállítják a megfelelő sótartalmát a közegnek. Néhány nap múlva megjelennek az első apró izgő-mozgó pici lények, akiket még napokig nem is kell etetni, mert a petékből táplálkoznak. Egy kis zacskóban van a speciális sórákeledel, ebben fehérje, tojáspor, liszt található. Ebből nagyjából 3 naponta kell adni nekik, a pici etetőkanállal. Nagyon figyeljünk, hogy ne etessük túl őket, mert ha a vízben felgyülemlik a tápanyag, elpusztulnak ezek a picuri élőlények. A másik fontos dolog, hogy naponta fújjunk be némi levegőt a pipettával, hogy megfelelő mennyiségű oxigénhez jussanak kis kedvenceink. Ha a vízben kevés az oxigén, akkor azt úgy jelzik, hogy vízfelszínhez közel úszkálnak. A vizet nem kell tisztítani, nem kell cserélni. Ha zavarossá válik, akkor néhány napig szüneteltessük az etetést, amíg újra ki nem tisztul a víz.
Összegzés
Talán kiderült ebből az ismertetőből, hogy a sórákok otthoni tartása mennyire egyszerű: ha a víz hőmérsékletét, a tápanyagot és az oxigént a kívánt szinten tartjuk, akkor nagyon izgalmas, szórakoztató és egzotikus kis világot csodálhatunk nap, mint nap hosszú időn át. A sórákok tánca, táplálkozása, szaporodása nagyon látványos, tehát egy kis odafigyeléssel, sok-sok örömöt adhatnak ezek a pici állatok a család apraja-nagyjának.

