Történelmi kitekintés

Már az ókori görögök is foglalkoztak vakvezetőkutya-képzéssel – kezdhetnénk a történelem tankönyvek szokásos frázisával ezt a bejegyzést, de ez így túlzás lenne. Ha az ókori görögöknél nem is, de az I. századi Római Birodalomban a Vezúv által elpusztított Herculaneum romjainál találtak egy falfestést, ami egy vak embert és pórázon tartott –vélhetően segítő- kutyáját ábrázolja. A középkorból is találunk feljegyzéseket vakokat segítő négylábúakról, de az első vakvezető kutyák kiképzésével kapcsolatos tudatos kísérletek a párizsi vakok kórházában zajlottak az 1780-as években. Mint minden nagyobb technikai innováció, sajnos a kutyaképzés fejlődése is a hadászathoz köthető. Az I. világháború idején addig nem látott mennyiségű sérült katona érkezett vissza a frontról, sokan a mérgesgázoktól vakultak meg. Egy német orvos, Dr. Gerhard Stalling nevéhez fűződik a gondolat, hogy tudatosan kiképzett ebek segítsék ezeket a vak embereket. Az ötlet háttere a következő volt: a doktor egy vak betegével sétálgatott, de hirtelen kis időre magára kellett hagynia. Hogy a beteg ne maradjon teljesen egyedül, kutyájára bízta, aki szemmel láthatóan érezte a feladat súlyát, mert ügyesen segített a sétálásban. Dr. Stalling 1916-ban Oldenburgban nyitotta meg kiképző központját, így ez lett a világ első vakvezető kutya iskolája.

Néhány évtized alatt a világ számos pontján indultak kiképző iskolák. Magyarországon erre a 70-es évekig kellett várni. A magyar vakvezetőkutya képzés története Vitéz lovag Rithnovszky János nevéhez fűződik. A katonaként dolgozó, nagyon aktív életet élő ifjú addigi életét egy aknarobbanás törte derékba. Leszakította egyik karját, és számtalan sebesülése mellett meg is vakult, hallása és egyensúlyérzéke is komolyan károsodott. Kilenc hónapig volt kórházban, onnan került át a Vakok Intézetébe. Súlyos maradandó sérülései ellenére az élni akarás, a kitartás győzött benne. Nemcsak hogy élni akart, de szerette volna visszanyerni önállóságát. Véletlenül talált rá egy német oktatófilmre, ami vakvezető kutyák kepézéséről szól. Ezután ásta bele magát a szakirodalomba, és a teóriát rögtön alkalmazta is saját kutyáján. A sok-sok tapasztalatot felhasználva 1956-ban már körvonalazódott egy kutyaiskola megalapítsa, amit a 56-os forradalom elsodort. Ráadásul a forradalomban vállalt szerepe miatt meghurcolták és kizárták a Vakok Szövetségéből, így szakmailag is partvonalra sodródott néhány évre. Ennek ellenére nem tétlenkedett: 1961-ben megírta a Vakvezető kutya kiképzése című könyvét, négy diplomát szerezett, és igen aktívan élt. A nagy áttörés 1976-ban történt meg. Ekkor nyitja meg az ország első kiképző központját Csepelen, mely kisebb megszakítással a mai napig működik.

Főbb intézmények a kiképzésben

Napjainkban két jelentős szervezet foglalkozik vakvezető kutyák képzésével. A régebbi a már fent említett MVGYOSZ keretein belül működő Vakvezetőkutya-kiképző Központ Csepeli telephellyel. Az évtizedek alatt már több, mint 800 kutyát képeztek itt ki. A másik a miskolci székhellyel, de országosan működő Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola. Az iskola 2006-óta foglalkozik kiképzéssel, évente nagyjából 15 kutyát adnak át a rászoruló látássérülteknek.

A kiképzés folyamata

A folyamat már a tenyésztésnél elkezdődik. A kutyaiskolák nevesebb tenyésztőkkel állnak kapcsolatban, vagy már a tenyésztést is saját kezükbe veszik. Eleve nyugodt, kiegyensúlyozott fajtákkal lehet csak dolgozni, de még a fajtán belül is igyekeznek a lehető legideálisabb fizikai és mentális tulajdonságú kutyákból tenyészteni a következő generációt. Régebben a németjuhász kutyák, manapság inkább a retriever fajták (labrador, golden) vannak túlsúlyban a vakvezető képzésben.  A képzési rendszer egyik fontos lába az önkéntes kölyöknevelők hálózata. A kölykök az elválasztás után önkéntes kölyöknevelő szülőkhöz kerülnek, akik megfelelő szakmai kontroll mellett 1-1,5 éves korukig vállalják a kiskutyák nevelését, szocializációját. A kölykök egyébként nem veszítik el egymást, rendszeres kölyöknevelő találkozókon játszhatnak egymással, amíg az önkéntes gazdik és a kiképzők megbeszélik a következő időszak teendőit. Ennek az egy évnek az a feladata, hogy a kölykök megszokják a zajos városi mindennapokat, illetve más egyéb környezetet, találkozzanak azokkal helyzetekkel (más állatok, közlekedés), amikkel segítőként is fognak találkozni a későbbiekben.

Ezután elbúcsúznak a kölyöknevelő gazditól (akivel egyébként nem szakad meg a kapcsolat teljesen) és ha szakmailag alkalmasnak bizonyul a kölyök, kezdetét veszi a 6-8 hónapos kiképzés. Engedelmességi és fegyelmező feladatokat teljesítenek, megtanulják, hogyan kell jelezni és kikerülni akadályokat, megtanulják az irányokat. Fontos, hogy nem vonhatja el semmi a kutya figyelmét, sem egy guruló labda, sem egy hangosabb jármű, sem egy arra kószáló macska. A kiképzés során Rithnovszky János erőszakmentesen oktató „rávezető” technikájának továbbfejlesztett változatával dolgoznak az említett iskolák.  A Baráthegyinél a kutyák nem kennelben, hanem a kiképzőkkel együtt laknak. Nem tanpályán tanulnak, hanem közösen élik a hétköznapokat a kiképzőkkel, hogy minél több valós élethelyzettel találkozzanak, melyekből sokat lehet tanulni. Ez a szakasz is záróvizsgával ér véget.

A következő lépésben elkezdődik a látássérült ember és a kutya közös munkája. A párosok kiválasztása szakmai alapon történik. A kliens és kutya személyiségét, habitusát, életkörülményit, igényeit veszik alapul a harmonikus kapcsolat érdekében. Ekkor ismeri meg egymást a gazdi és a kutya, ekkor tanulnak meg egymással kommunikálni, a napi rutinokat elvégezni. Megtanulnak együtt közlekedni. A napi használatban lévő útvonalakon kell magabiztosan végig menni, legyen az munkahely, bolt vagy orvosi rendelő. Fontos, hogy a kutya nem tudja, mikor zöld a lámpa, nem tudja, hányas számú busz érkezik, ezért a gazdi nem mondhat le teljesen a külső segítségről. Viszont a kutya jelzi a terepakadályokat: lépcsőket, járdaszegélyeket, gödröket, pocsolyákat, járda közepére ledobott rollereket, belógó faágakat. És bár a végső szó a gazdáé, ha különösen veszélyes helyzet alakulna ki, a gazdi parancsa ellenére hozhat önálló döntést. Nem semmi blökik ezek!

A több hetes közös munka után egy utolsó nagy közös vizsgával bizonyítja a páros, hogy egymáshoz szoktak és biztonságosan tudnak közlekedni a tanult útvonalakon. Ezután sem szűnik meg a kutya és az kiképzők kapcsolata. A folyamatos támogatáshoz és az esetleges problémák megoldásához adnak szakmai hátteret az iskolák.

Kilátások

Jelenleg a látássérültek 1%-át segíti vakvezető kutya, és hosszú a várólista. Tehát komoly igény van erre a fajta segítségre. Egy kutya kiképzésének a költsége sok millió forintos tétel, és állami támogatások híján leginkább civil támogatásokból tarják fent magukat a kiképzőiskolák. Az anyagi támogatás mellett komoly segítséget jelent az önkéntes kölyöknevelők közösségéhez való csatlakozás. Ha a kedves olvasó érdeklődik a részletekről, mindenképpen keresse fel az említett szervezetek honlapját, ahol további érdekességeket és információkat talál.

Említett intézmények:

VKK főoldal – MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központ

Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola – Vakvezető kutya küldetéssel